image
image
image
image
image
image
image
image

Megnyílt a Győri Könyvszalon

Mint ismeretes, az idén új helyszínre, a Győri Nemzeti Színházba, és a színház előtti II. János Pál térre költözött a szalon, ahol a három nap alatt mintegy 80 író és 70 kiadó várja az érdeklődőket. A standok külső falán a muvészeti szakközépiskola diákjainak kiállítása látható. A rendezvények a pódiumszínpadon, és több külső helyszínen zajlanak majd.

A hivatalos megnyitót pénteken délelőtt a városháza dísztermében tartották, ahol Borkai Zsolt polgármester mondott köszöntőt: „Üdvözlet az olvasónak, aki tiszteli a könyvet, akit hajt a világ megismerésének a vágya. Nemzetközi kiállításunk, amelyet idén immáron a hetedik alkalommal rendezünk meg Győrben, az írott szó ünnepe. Üzenetet adnak nekünk azok a muvek, melyeket fellapozhatunk, s amelyekbe beleolvasva nagyon közel és nagyon messzire is nézhetünk. Találkozások, beszélgetések, gyermekmusorok, az olvasást népszerusítő programok várják a mesterség becsülőit, mindazokat, akiknek fontos az ügy szolgálata.

A Kárpát-medencei ember számára aligha van fontosabb feladat a mai egyesülő Európában, mint saját nemzeti értékeinket védelme, őrzése, ápolása. A könyv ünnepén úgy hajolunk édes anyanyelvünk fölé, ahogy édesanya néz a bölcsőben fekvő gyermekére. Óvó, vigyázó tekintetekkel. Mert a könyv, az irodalom, saját nyelvünk, örök értékeink része. Nem vethetjük le magunkról, mint a koldus az elnyutt ruhát. Viselnünk kell, megtisztítanunk, ügyelnünk arra, hogy ne ártson neki külső hatás. Mert nyelvünket őseink hagyták ránk örökül, hogy továbbadjuk a mi gyermekeinknek.

Tisztelnünk kell a könyvet. Az irodalom muvelőit. Ezért is remélem őszintén, hogy a hét éve megkezdett hagyomány folytatódik. Örülök, hogy hazai vendégeink mellett itt vannak velünk a testvérvárosokból érkező delegációk is. Őket is szeretettel köszöntjük. A könyv, a magyar nyelv ünnepére kívánok mindenkinek hasznos, kellemes időtöltést, figyelmes nézelődést és vásárlást, az összetartozás érzését, az olvasás örömét újra fölfedeztető három napot! – zárta a polgármester.

Lõre Péter, az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs igazgatója és Nyerges Csaba a Kisalföld főszerkesztője, a rendezvény szponzorai nevében mondtak köszöntőt.

Az idei alkotói díjat Borkai Zsolt polgármester és dr. Németh Viktor, az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke adta át Csoóri Sándor Kossuth Díjas költőnek. A díjazott elmondta, nagy meglepetés és nagy öröm számára ez az elismerés, amit nagyon köszön a győrieknek.

A köszönet szavai mellett Csoóri Sándor felhívta a hallgatóság figyelmét arra a veszélyre, amit a napjainkban tapasztalható értékválság okoz. „Noé árvize helyett a fecsegés árvize fenyeget” – ahol az igazság együtt sodródik a hazugsággal.

A hivatalos megnyitóval útjára indult a háromnapos könyvünnep, amely során számos előadás, író-olvasó találkozó, érdekes produkció várja az idősebbeket és a fiatalokat egyaránt. A gyerekek számára a „Fonó” teszi igazán érdekessé a Könyvszalont a Vaskakas Bábszínház és a Gyermekek Háza jóvoltából. Aki a Könyvszalon Fonójában részt vesz, ingyen jegyet kap a vasárnapi Vaskakas előadásra.

A Könyvszalon pénteken délelőtt tíztől este hatig, szombaton és vasárnap kilenctől hat óráig tart nyitva.

A Könyvszalon részletes programja itt olvasható:

 

Csatolás: