image
image
image
image
image
image
image
image

Fellobogózzuk a várost

Nemzeti színű lobogókat adományozott az önkormányzat a győrieknek. A zászlókat Borkai Zsolt polgármester és Radnóti Ákos alpolgármester adta át az igénylőknek hétfőn…

 

„Örömmel látom, hogy ilyen sokan éltek a lehetőséggel, és részt vesznek a város fellobogózásában. Ez mutatja, hogy a győriek nem csak lokálpatrióták, de erős nemzettudattal is rendelkeznek.” – fogalmazott Borkai Zsolt a zászlók átadása alkalmából a Városháza előtt. Hozzátette, fontos, hogy érezzük, hogy összetartozunk, mert a múltunk ismerete és tisztelete nélkül nem tudnánk stabil jövőt építeni. „Ezért kérem Önöket, hogy a megigényelt zászlókat legalább a nemzeti ünnepeinken, de ha lehetőségük van rá, akár állandó jelleggel tűzzék ki házuk homlokzatára!”

 

A polgármester és a kezdeményező Radnóti Ákos alpolgármester az első zászlókat együtt osztották a sorban állóknak. Az ingyenes zászlóigénylés lehetőségével egyébként több száz győri élt, akik a hétfői napon kívül október 2-án, kedden délelőtt 8 órától – 11 óráig, délután pedig 14 órától – 16 óráig szintén átvehetik a lobogókat a Városháza aulájában. Az átvételkor az igénylők egy nyilatkozatot írnak alá, melyben vállalják, hogy minimum a nemzeti ünnepeinken kitűzik a házra a zászlókat.

 

„Örömmel jelentkeztünk a felhívásra, ez egy nagyon nemes gesztus a győri önkormányzattól.” – osztotta meg lapunkkal véleményét az egyik zászlótulajdonos, Bajcsiné Király Vilma. Mint mondta, náluk otthon az ablakban már több mint tíz éve ott a magyar lobogó, de fontosnak tartották, hogy a lépcsőház bejáratához is a kitűzzék a nemzeti színű zászlót. Búcsúzóul azt is elárulta, náluk nem csak a nemzeti ünnepekkor, de az év 365 napján az épület éke lesz a piros-fehér-zöld lobogó.