image
image
image
image
image
image
image
image

A megyei önkormányzat sérült embertársaink segítéséért

A 2008. december 31-éig szóló dokumentumot dr. Szakács Imre, a megyei közgyulés elnöke és Tóth Jánosné, az egyesület elnöke látta el kézjegyével.

Szakács Imre elmondta, hogy nem egy új kapcsolat létrejöttéről van szó, hanem egy évek óta eredményesen muködő együttmuködés meghosszabbításáról. Reményei szerint egy folyamat közbülső állomásáról, melyhez örömmel és szívesen adta a megyei közgyulés a támogatását.

„A megyei önkormányzat a fogyatékkal élők ellátását, gondozását kötelező feladatként, intézményi keretek között végzi, de rendkívül fontosnak tartjuk, hogy gazdasági nehézségeink ellenére a fogyatékkal élők helyzetén – lehetőségeink keretein belül, önként vállalt feladatként – is segítsünk. E törekvést bizonyítja a most aláírt együttmuködési megállapodás” – fogalmazott Szakács Imre.

Tóth Jánosné, az egyesület elnöke elmondta, hogy a segítségnyújtás tényén túl leginkább annak örülnek, hogy nem egy „ráerőszakolt” együttmuködésről van szó, hanem valódi partnerségről, amelyhez az egyesület is igyekszik hozzátenni azt, amit a saját területén és lehetőségei szerint tud, például az érintettek érdekképviseletében, a szülőkkel való kapcsolattartásban.

A most aláírt megállapodás értelmében többek között a Megyeháza dísztermét térítésmentesen veheti igénybe az egyesület március 30-án, pénteken délután, amikor is a civil szervezet közgyulését tartják. – számolt be Ponty Zita megyei sajtóreferens.